Pamela tojása ( Ei-im-Glass)




Soha életemben nem láttam ilyen tojásfőző edényt a holland utazásunkig. Amikor beütöttem a nevét a keresőbe, kiderült, hogy már antik darabok is fellelhetők belőle, tehát egyáltalán nem újkeletű találmány. A hivatalos neve Ei-im-Glass, de ettől függetlenül édességek és egyéb gőzölt cuccok előállítására is alkalmas (mérettől függően). 

Hozzávalók fejenként:
1 tojás
1 csipet só
1 csipet szárított vagy egy szelet friss chili 
1/2-1 szál snidling apróra vágva
(de bármilyen friss zöldfűszer megteszi)

A variációs lehetőségek korlátlanok, de én még nem tudtam betelni a snidlinges-chilis verzióval. Hétvégénként reggelire vagy ebéde is el szoktam készíteni. Az elkészítéséhez szükséged lesz az üvegedénykékre és egy lábosra amit meg kell töltened vízzel. Most jön a trükk: a tojásgőzölő edényeknek a kétharmadáig kell, hogy érjen a víz, tehát bele kell őket pakolnod üresen, hogy be tudd állítani a helyes mélységet. Ha kevés a víz, nem fő meg a tojás, ha sok, akkor befolyik a tetején. Szóval érdemes kimatekozni, hogy mennyi az annyi. Legalábbis elsőre. 

1. A vizet forrald fel a lábosban, majd vedd vissza közepes lángra! (Indukciós főzőlapon ez 6–7 fokozat.) A cél: a víz csak gyöngyözzön, ne buborékoljon, mert feldönti az edényeket, illetve beteríti vízzel, és akkor befolyik a tetején. 

2. Minden edénykébe üss egy friss tojást, szórd a tetejére a fűszereket, és zárd le jól őket a tetővel. 

3. Tedd az edénykéket a forró vízbe és 8–10 percig gőzöld őket! Amíg a saját főzőlapodon ki nem kísérletezted az optimális időt/hőt, addig nézz rá gyakran a tojásokra, kicsit billegtetsd meg őket, hogy lásd, mennyire lágyak az adott pillanatban! Így biztosan nem főnek túl keményre. 

4. Ha elérték a számodra optimális lágyságot/keménységet, akkor halászd ki az edényeket és már tálalhatod is. Kísérőnek pirítóst és sonka-sajt tálat szoktam készíteni, persze csak mini kiadásban.






Popular Posts